Wehner Tibor – Elhangzott Kiss Attila Etele és Takáts Márton grafikusművészek Mítoszok és Városi Csodák címmel a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban 2003-ban rendezett kiállításának megnyitóján.
Egy, a grafikai technikákat tárgyaló és osztályozó szakkönyv – Sárközi Róbert 1997-ben megjelent munkája – pontosan körvonalazza az eredeti grafika kritériumait. Ezek a következők: hogy a mintául szolgáló rajz, illetve a téma legyen eredeti ötlet, hogy a művész saját kezűleg munkálja meg a nyomóformát, hogy a kifejezési eszközök álljanak összhangban a témával, hogy legyen helyes az anyag megválasztása, hogy a művész nyomtassa az eredeti lemezről az összes példányt, és hogy a nyomatokat hitelesítse a példányszám megjelölésével.
Ezt a szigorú feltételrendszert kérdőjelezi meg az új, a XX. század utolsó harmadában fokozatosan elterjedt technikák sora: a fotómechanikus és a digitális, a számítógép alkalmazásával készülő nyomatok együttese, illetve az e nyomatokat létrehozó eszközrendszer és munkamódszer, amely nemcsak a grafikai technikák és műfajok, nemcsak az alkotói metódusok területén hozott újat, hanem valamilyen új műnemet, műformát is elénk állított. Olyan műformát, amelyben már hiába keressük a személyességet, a művet létrehozó kéz által is körvonalazódó alkotói egyéniséget, a megcsináltságot eredményező kézművesség jegyeit és jeleit. Nos, ezen új művészeti világtól távol, a klasszikus, a több évszázados eljárások, technikák igézetében és szabályai szerint, a művészettörténet nagy mesterei által teremtett grafikai hagyomány továbbépítésének tudatosan vállalt programjával dolgozik Takáts Márton és Kiss Attila Etele, ez a két, egymással már évek óta szoros munkakapcsolatban működő grafikus. Mindketten a kortárs magyar művészet fiatal generációjához, illetve most már talán a középnemzedékéhez sorolhatók – a hatvanas-hetvenes évtizedfordulón születtek, és a kilencvenes évek első felében végezték főiskolai tanulmányaikat – és mint grafikusok, meglehetősen nehéz művészeti közegben kezdték meg építeni életművüket: egy olyan korszakban, akkor, amikor a finom, bensőséges atmoszférájú, az aprólékos műgonddal kidolgozott munkákra alig-alig vetül valami figyelem, amikor a bombasztikus, a harsány, a formabontó, az ágazatok, a műfajok, anyagok és technikák kavalkádszerű együttesét felvonultató és egyesítő, a teret dinamikusan birtokba vevő, a vizualitáson túli effektusokat is műbe-vonó, az olcsó felszínesség és a mély gondolatiság szférái között könnyedén csapongó művek regnálásának időszakát éljük. Takáts Márton és Kiss Attila Etele a tradicionális kép, a grafikai eszközökkel a papírívekre rögzített hagyományos kompozíció, a megjelenítő-kifejező láttatás szférájában alkotják műveiket. Aktuális trendekkel az alkotómódszer szintjén és a gondolati tartam összefüggésében sem foglalkoznak: autonóm művészeti program szellemében dolgozó alkotók.
A két művész kollekciója – a hagyományhoz való vonzódás ellenére – roppant változatos: rézkarcok, hidegtűk, aquatinták, linóleummetszetek, rézkarcok, rajzok és tusrajzok vagy tusfestmények alkotják ezt a békéscsabai együttest. S az aprólékos kidolgozású, nagy műgonddal kivitelezett, eltérő sokszorosító technikákat és egyedi módszereket alkalmazó lapok változatosságát élteti a két művész eltérő szemlélete, művészi attitüdje, amely egy síkon mégis összekapcsolódik, vagy legalábbis párbeszédet kezd egymással. Az úgynevezett valósághoz viszony egy ponton mintha egységes keretbe foglalná a két művész törekvéseit. Takáts Márton városi csodái, furcsa városképei, párizsi kávéházakat idéző és műtermét, közvetlen alkotói közegét megragadó lapjai különös szintézisbe olvasztják az objektivitások valószerűségét és a szubjektum átéltsége által vezérelt fantázia-birodalmat: a valóságos díszletek között, a pontosan beazonosítható közegekben bármi megtörténhet, a jelenbe tolakodnak a múlt emlékei, irodalmi és művészeti idézetek kelnek életre, s így a jelentéskörök is átértelmeződnek, új tartamokkal dúsulnak. Takáts Márton művészetének talán legjellemzőbb vonása ez a valószerű és valóságon túli világ közötti villódzás, ambivalencia, amelyet a kidolgozottság fegyelme vagy a megjelenítés laza könnyedsége által megteremtett rendkívül erőteljes atmoszférikus sugárzás éltet. Kiss Attila Etele műveiből kizárva a jelent a múltba fordul, a történelem, a legendák, a mítoszok, a mesék, a hiedelmek világába, ahol nem válnak el élesen egymástól a valós és a képzelt dolgok, ahol súlyos tartalmakkal, szimbolikus erőkkel telítődnek a különösségekbe burkolózó motívumok. Művei mozgalmas, lendületes, magukkal ragadó kompozíciók, amelyeken emberek és különös lények kavarognak, s amelyek súlyos félelmek és fenyegetettségek megtestesítői: ezek már a lélek és a tudat mélyrétegeiben feltárt láttatások. Takáts Márton meditatív, lírai világa és Kiss Attila Etele drámai mítosz- és legenda idézése a figuratív kifejezés eme különös, fantasztikus elemelkedettsége révén szólaltat meg egy azonos grafikai szólamban két önálló hangot.
És van itt még egy, a közös szólamot megteremtő fontos alkotóelem: a varázslatos vonal kifejezőerejének kiaknázása. E rajzi, grafikai jelenségről számos elmélet született, de mindmáig az egyik legfontosabb Alexander Bernát művészetfilozófusé, aki 1909-ben külön tanulmányt szentelt e művészeti jelenségnek. A vonal esztétikai sajátosságait elemezve Alexander Bernát leszögezte, hogy a vonal olyan lélektani jelenség, amelyben gondolataink cselekvővé válnak, de amelynek egyúttal érzéki asszociációkat keltő hatása is van. Mert “mindennél fontosabb, hogy a műves és művész, kinek kifejezni adatott, amit érez, csakhamar a vonal alakításában rá fog akadni azokra a módokra és mozzanatokra, melyek a vonalat érzéseinek kifejezésévé teszik. A maga életéből fog adni a vonalnak és a vonal meg fog elevenülni, élni fog. Életünk taktusai alkotják a vonal ritmusát. A vonal mindenféléket ki fog fejezni, erőt, finomságot, játszi kedvet, szelídséget, hatalmat, nyugalmat.”
Tisztelt hölgyeim és uraim, Takáts Márton és Kiss Attila Etele kiállításán a vonal megelevenül, a vonal él, és ahogy Alexander Bernát jellemezte, hihetetlen gazdagsággal és átható kifejező erővel felruházottan szolgálja a két művész szép, gondolatgazdag alkotásait.